2014. március 4., kedd

Márciusi körömkihívás

Halihóó!
Ismét elkezdődik egy kihívás. A Márciusi körömkihívásról van szó, ami Manna indított. A múlt hónapi kihívásnak is tagja voltam, nagyon tetszett, ezért az ehavihoz is csatlakoztam. 6 téma van, 4-5 naponta kell elkészíteni az adott témában. Most a Kedvenc szín volt megadva, és én egy gyönyörű pasztell lila színt és egy neon rózsaszínt választottam.


Tehát először felvittem az alaplakkot, utána pedig egy pasztell lila színt 2 rétegben, megvártam míg megszáradt. Ezután előkerült megint a nyomdázóm, és 3 ujjamra csillagokat, a maradék 2 ujjamra pedig pillangókat nyomdáztam. Különösképpen figyeljtem arra, hogy milyen lesz a nyomdázásom, ugyanis eddig vagy elcsúszott, vagy a fele nem lett rajta, vagy az egész tiszta lakk lett, csak épp a mintából "fogyott" ki a lakk. Úgyhogy szerintem most viszonylag jól sikerült. Fedőlakkal fixáltam. 


FIGYELEM! SOK KÉP KÖVETKEZIK!!

1. Kedvenc szín

10 megjegyzés: